Furulya – a hegedű lelke – kürt - eolhárfa
Pó rém boldog volt, hogy most először megszólaltattam a furulyát (Ő kicsit felvágósan blockflötének nevezi, sőt nyitott ajaksípos AEROFONnak, azaz a levegő rezgésével működő hangszernek). Én is örültem a szép hangnak, egyvonalas c akart lenni. Nem épp tisztára sikeredett így elsőre. De hát egy 1 1/2 évestől lehet többet várni?
Aztán elgondolkodtam rajta. Ez a kedves egyszerű rózsafa (bíborvöröses-barnás paliszander, Dalbergia variabilis, brazil paliszander, bahia rózsafa, pau rosa) milyen szép c-dúrra van hangolva. Megszólaltatásához emberi erő, belefújás kell, és némi gyakorlat, ritmus érzék, hallás, hogy szép muzsikát csalogassunk belőle elő. (Móra „körtemuzsikája” is csak a jó gyerek szájában szólalt meg.) Még érlelődnöm kell ehhez az egyszerű hangszerhez is!
A hegedű mennyivel bonyolultabb kordofon (húros hangszer). A négy húr, a kecses híd, az ívelt rezonáló test és a vonó látványa is már esztétikai gyönyör, hát még, ha megszólal!
A hegedű lelke
A kívülről alig látható (képünkön mégis látszik!) "lélek" jelentősége tetszik nekem nagyon. Ez a lucfenyőből készült kis hengeres pálcika a láb magas hangok felőli oldalán ékelődik a hegedű teteje s a háta közé. Ha eltávolítjuk, a hangszer szinte teljesen megnémul, de ha csak egy milliméterrel elmozdítjuk, az is jelentős változást okoz a hangban. Szerepe elsősorban az, hogy a húroknak a vonó által gerjesztett, a tetővel közel párhuzamos síkú rezgéseit a tetőre merőleges irányú rezgésekké alakítsa, amit a tető átvenni, továbbítani képes. Ezt olyan módon éri el, hogy a láb egyik talpacskája alatt viszonylag szilárd alátámasztást, csuklópontot ad, hogy a másik talpacskának adódhasson át szinte minden rezgési energia, ami utána a basszusgerenda révén eloszolhat az egész tetőn.
A kürt micsoda pompás rézfúvós. Micsoda indulókat lehet rajta fújni, micsoda rohamra tud lelkesíteni.
Az eolhárfa (régiesen: aeolhárfa, angolul Aeolian Harp) kordofon húros hangszer: Négyszögletes hangszekrényre („zöngeszekrény”) erősített, egyforma hosszú, de különböző vastagságú fém-, vagy bélhúrokból álló hangszer, amelyeket a szél szólaltat meg. (Az eol a mai „moll” hangnemnek megfelelő dodekachordon). Ezt tekinthetjük az első automata hangszernek. Aeolus, a görög szélisten után nevezték el.
Ez a légáramban önként zengő húros hangszer 8-12 dm. hosszú hangszekrényből áll, amelyre 6-10 vagy több bélhúr van feszítve. A húrok nem egyforma vastagságúak és - bár lazán feszítve, hogy könnyen megszólaljanak - egy közös hangra vannak hangolva: feszültségük tehát különböző. (A húrok nem különböző hosszúak, hanem mind egyforma hosszúak voltak, és ugyanarra a hangmagasságra voltak hangolva, de a húrok különböző vastagsága miatt változó hangmagasságok jöhettek létre).
Léghuzamos helyen, pl. keskenyre nyitott ablakok között, az áthúzódó légáram a függőlegesen felállított hangszer húrjainak mindegyikét, valamely, a húrnak harmonikus parciális hangjában szólaltatja meg. A légáram változó erejével a harmonizáló hangok ereje és magassága is változik. A hatás gyönyörködtető: a húrok zsongó, misztikus hangokat hallatnak. E régi hangszer, melynek feltalálója ismeretlen. Kircher Anasztáz jezsuita volt az első, aki a hangszert leírta (1673).
Mindezt azért beszélgettük át Póval, mert vannak, kinek lelke egyszerű kis furulya. Másoké inkább hegedű (olyan, aminek van „lelke” is.) Ismét mások olyanok, hogy mozgósítani szeretnek kürt-lelkükkel. S vagyunk, akiknek lelke leginkább aeolhárfa: Az Úr távolból jövő „szélzúgására” tud csak rezonálni. Legalábbis Reményik így oszt fel bennünket, emberi lelkeket, költőket:
Reményik Sándor: Hangszerek
Van költő, kinek lelke hegedű
És játszik rajt' egy lány,
A hegedűt kis álla alá tartja,
És játszik rajta, ahogy kedve tartja,
Van költő, kinek lelke hegedű
És játszik rajt' egy lány.
Van költő, kinek lelke kürt
És riadót az Idő fúj bele,
És hangját szikla-lelkek verik vissza,
És hangjával egy ország lesz tele,
Van költő, kinek lelke kürt.
S van költő, kinek lelke aeolhárfa,
És nem nyúl hozzá kéz,
Csupán a szél, mely végtelenből jő,
És végtelenbe vész.
Van költő, kinek lelke aeolhárfa.
***
Bárcsak megmaradhatnék aeolhárfa... (Máté)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése