(Rózsafélék családja, Rosaceae)
A rózsa nemzetség 100 faja az északi féltekén és a trópusi hegyekben él. Az egész nemzetség rendszertanilag rendkívül nehéz és tisztázatlan. A rózsafajok megjelenésükben nagyon változók, egymással könnyen kereszteződnek és ez megnehezíti a pontos azonosításukat. Nálunk mintegy 30 fajt - köztük bennszülött kisfajokat - tartunk nyilván. Rendszerint lombhullató vagy félörökzöld, felálló vagy kúszó szárú, tüskés (nem tövises!) hajtású cserjék. Leveleik egy kivételtől eltekintve páratlanul szárnyasak, pálhásak. A többnyire illatos virágaik magánosak, végálló ernyőkben vagy fürtökben állnak. A megjelenésében nagyon változó gyepűrózsa (csipkerózsa, vadrózsa) európai faj, mely a kontinens nagy részén előfordul, és csak az északi fenyveszónából hiányzik. Európán kívül Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában is honos. Hazánkban az Alföld kivételével mindenütt megtalálható, hegy- és dombvidéki faj. Cserjések, töviskesek, karsztbokorerdők, bükkösök, liget- és törmelékerdők, szénafüves lejtők, irtások, mesgyék gyakori növénye. Erőteljes, 5 méter magasra is megnövő, szúrós, lombhullató bokor. Ágain sűrűn álló tüskéi görbültek, horgasak. A levelek páratlanul szárnyaltak, 5-7 levélkéjűek, fűrészesek, kopaszok, a levélnyelet pálhalevelek kísérik. A május-júniusban nyíló virágai halvány rózsaszínűek, ritkán fehérek, illatosak. Termései tojásdadok vagy elliptikusak, fényes felületűek, éretten pirosasak.
A gyepűrózsának a "csipkebogyónak" nevezett álterméseit (Cynosbati pseudofructus, Cynosbati fructus, Rosae fructus) használják. A csipkebogyó termések 0,5-1,5% C-vitamint, bioflavonoidokat (P-vitamin jellegű anyagokat), zsíroldékony karotinoidokat (rubixantin, likopin, béta-karotin), pektint, gyümölcssavakat (például alma- és citromsav) és jelentős mennyiségű magnéziumot is tartalmaznak.
A csipkebogyót elsősorban roboráló hatása miatt fogyasztják, mely mellett enyhe vizelethajtó hatást is tulajdonítanak neki.
Népi gyógyászatunkban a csipkebogyó használata napjainkban is általános, mellette azonban más vad- illetve termesztett rózsafajok is ismertek és használatosak. A csipkebogyó a népi táplálkozásban kiemelkedő fontosságú volt és sok helyütt még napjainkban is fontos erdei gyümölcsként fogyasztják. Terméséből ciberét, lekvárt, szörpöt, bort, üdítőitalt, illetve élvezeti teát készítenek, és mindezeket nem csak táplálékként, hanem vitaminpótló és gyógyhatású anyagokként is számon tartják. A teát, lekvárt és a szörpöt szíverősítő szerként ismerik, de érelmeszesedés és magas vérnyomás ellen is ajánlják. A gyógytea használata hűlések esetén általános és az egész magyar nyelvterületen ismert.
A magvas és magok nélküli csipkebogyónak, a belőlük készített gyógyteának, lekvárnak és szörpnek roboráló hatásuk van, melyek fogyasztása meghűlések, valamint lázzal kísért légúti fertőzések esetén kiegészítő terápiaként javasolható. Ugyancsak ajánlatos a gyógytea illetve a csipkebogyólekvár és szörp fogyasztása várandósság és szoptatás ideje alatt, egyrészt C-vitamin és gyümölcssav, másrészt magnézium és egyéb ásványianyag tartalmuk miatt. A csipkebogyó alkotórésze lehet továbbá a vizelethajtó, a vesehomok- és vesekő újraképződését gátló és a fogyasztó teakeverékeknek is. A szárított terméseknek, a csipkebogyónak az ajánlott napi adagja 5-7,5 gramm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése