Dec. 1. csütörtök
1. Péter apostol a tizenkét apostol egyike, Jézus tanítványa volt. Melyik állítás nem igaz vele
kapcsolatban?
a.
Kr. e. 1-ben született Betszaidában és Kr. u. 67-ben halt meg
Rómában.
b. Eredetileg Simonnak nevezték, Jézus adta neki a Péter
nevet, amely a görög
Petrosz vagyis kőszikla
szóból ered.
c. Pál apostol műveiben gyakran
nevezi Pétert Kéfásnak is, mivel
ez a kőszikla arámi
változata.
d. Péter háromszor tagadta le, hogy Jézus
tanítványa volt, csak hogy életét mentse. Amikor a kakas megszólalt, Péternek
eszébe jutottak Jézus szavai, és megbánta tettét. Innentől még buzgóbban hitt,
és hirdette Jézus igéjét.
e. Levágta Málkus fülét a Gecsemáné
kertben.
f. Két levelet írt, amelyeket az
Újszövetségben olvashatunk (Péter első levele, Péter második levele).
g. Mindegyik állítás igaz.
h. Egyik állítás sem igaz.
2. Hol ismerkedtünk meg Musztinagymamával/Mimivel?
a. A Debreceni
Orvostudományi Egyetemen
b. Almásfüzitőn
c. A János passió
előadásán Debrecenben
d. A reformáció
ünnepén a debreceni Nagytemplomban
3. Az itt felsorolt műveket ugyanaz a zeneszerző írta. Ki? 3. szimfónia „Eroica”, 5. szimfónia „Sorsszimfónia”,
6. szimfónia „Pastorale”, 9. szimfónia
(ennek 4. tételét Schiller Örömódájára
írta). Egyetlen operája a „Fidelio.”
a.
Wolfgang Amadeus Mozart (Salzburg, 1756 – Bécs, 1791) osztrák klasszicista zeneszerző
b.
Joseph Haydn (Rohrau,
1732 – Bécs,
1809) osztrák zeneszerző, karmester, operaimpresszárió, énekes és zenetanár, a bécsi klasszicizmus első nagy mestere
c. Christoph Willibald Gluck (Erasbach, 1714 –
Bécs, 1787) német zeneszerző.
d. Ludwig van Beethoven (Bonn, 1770 – Bécs, 1827) német zeneszerző
4. Martin Luther a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor volt. Melyik állítás igaz vele kapcsolatban?
a. 1483 –1546 között élt.
b. Az általa lefordított Luther-Biblia
a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás.
c. 1517. október 31-én
Luther levelet írt
Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen. A
levélhez csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó
vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté.
5. Mentőkérdés:
Kit ábrázol Gy. Szabó Béla fametszete?
a. Misztótfalusi Kis Miklós (1650—1702) nyomdász, európai hírű betűmetsző.
b. Mikes Kelemen magyar író,
műfordító, II.
Rákóczi Ferenc íródeákja, kamarása, aki elkísérte a
fejedelmet Lengyelországba, Franciaországba és Törökországba, és haláláig kitartott mellette, illetve később emléke
mellett is.
c. Fazekas Mihály magyar költő, botanikus.
d. Apáczai Csere János, (1625 – 1659) a magyar kultúra
kiemelkedő alakja, filozófiai és pedagógiai író, kálvinista
teológus, a magyar
művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője, az első magyar enciklopédista.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése