Dec. 10. szombat
1. Melyik állítás hamis Kajafással kapcsolatban (Kaifás)?
a. Ószövetségi főpap volt Jézus nyilvános működése, halála és
föltámadása idejében.
b.
Jézus perében a főtanács és bíróság elnöke, s
lényeges szerepe volt Jézus elfogatásában is.
c. Benősült Annás családjába,
és ezzel tagja lett a hatalmon lévő főpapi dinasztiának, báb-főpapként szolgált apósa, Annás árnyékában.
d. A rómaiak Kr. u. 18-ban tették meg főpappá, s Kajafás 19 éven át évről évre megvásárolta a
tisztséget.
e. Kajafás vétlen volt Jézus
elfogatásában.
f. A rómaiaktól való függése következtében nem sokkal Pilátus
bukása után (Kr. u. 36-37) a szíriai helytartó,
Vitellius Kr. u. 37 húsvétján megfosztotta a hivatalától.
2.
Melyik állítás igaz?
a.
Az 1956-os forradalom alatt nem jártunk iskolába (Béla elsős, én negyedikes
voltam), Napa és Mamu sem jártak dolgozni.
b.
Az 1956-os forradalom alatt sokat voltunk a pincében, ami óvóhelyként szolgált.
c.
Az ablakból néztük a három tankot, amelyek házunkra fordították ágycsöveiket,
mert felkelőket kerestek házunkban. Mamu ránk vetődve lenyomott bennünket a
földre, hogy ne találjanak el a golyók.
d.
Napa három rend ruhájából kettőt menekülőknek adott, mert civilben nagyobb
esélyük volt, hogy nem fogják el őket.
e.
November 4.-én hajnalban sírtunk, amikor bejöttek az oroszok, s fejünk fölött
szálltak a nyomjelző piros rakéták a Budaörsi úti laktanya irányába, amit
lőttek az oroszok.
3.
Ki ez a zeneszerző? (Lucca, 1858
– Brüsszel,
1924) a XX. század
egyik legnépszerűbb olasz
operaszerzője.
Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi kis
események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus
környezetbe ágyazva. Hősei hétköznapi emberek. A verista
mozgalom legnagyobb, s a műfaj mindmáig legnépszerűbb mestere, a Verdi
munkásságát követő olasz opera jeles zeneszerzője. Operáiból: Bohémélet, Pillangókisasszony, Tosca, A Nyugat lánya - Hármaskép (Triptichon):
Köpeny, Angelica nővér, Gianni Schicchi -
három egyfelvonásos opera. Hattyúdala a Turandot
c. opera.
https://www.youtube.com/watch?v=pmuFOuh3QHs Carmen - Overture |
|
b. Pietro Mascagni
https://www.youtube.com/watch?v=MDAkIlZyWfw Cavalleria Rusticana (Intermezzo) Parasztbecsület |
|
c. Ruggero Leoncavallo
https://www.youtube.com/watch?v=rWDBOQ0jPMo Pagliacci - Vesti La Giubba - Pavarotti Bajazzó |
|
d. Giacomo Puccini
https://www.youtube.com/watch?v=0-h--wXhtzM
Tosca, Mario Cavaradossi a voi and E lucevan Le Stele
|
4.
Ki írta? Pickwick Klub, Twist Olivér,
Karácsonyi ének,
David Copperfield,
Kis Dorrit.
a. Stendhal
b. Balzac
c. Flaubert
d. Dickens
5. Mentőkérdés:
Melyik állítás igaz?
a. Sándi és Cicu testvérek
b.
Margit, Katka és György testvérek
c. Ők
mind első unokatestvéreink
d. Az itt
felsoroltak mind Fazakasok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése