Kondoleáló levelek - 37.
.....
Márta halála, vagy ahogy Laci fogalmazott – elmenése-(„ Márta elment”) alkalmából e néhány sorban szeretnénk kifejezni mély részvétünket a családnak. Sajnos, a távolság miatt, nem tudunk részt venni a temetésen, ezért megpróbálom leírni gondolataimat.
Tudomásunk volt arról, hogy betegeskedik, de bíztunk szívósságában és akaraterejében, hittük,hogy mindezek le fogják győzni ezt az alattomos kórt. Fájdalmasan csalódtunk, és így mi is csendesen gyászoljuk, mert szerettük és tiszteltük humánuma, szerénysége, csendes viselkedése, emberekhez, családtagokhoz való odafigyelése, empátiája miatt. Őszintén szólva nagyon nehéz tudomásul venni, hogy egy olyan egyéniség, mint Ő már nincs az élők sorában. Mindnyájatok – mindannyiunk vigasza csak az lehet, hogy olyan életpéldát hagyott maga után, ami kis körű és nagy körű családja épülését szolgálta. Isten nyugosztalja! Isten adja meg nekünk azt az örömet, hogy elmondhassuk „bezzeg Mártuska” már az üdvözült seregek sokaságában „Istennek zeng dicséretet – halleluja, ámen!”
Melyek is voltak azok a találkozások, amelyek Mártához kötöttek? Hosszú ideig nem ismertem őt, nem volt lehetőség a személyes találkozásra. Egy 1955-ben készült családi fotóról ismertem meg a Juhász Albert unokáit, és köztük Mártát is az összes unokatestvéremmel együtt. Gyermekkoromban Blanka Nagymama sokszor mesélt a Vidovszkyakról, akik tőle is és tőlünk is távol éltek. Ezért természetes volt, hogy összehasonlítást végzett a megszépítő messzeségben élő „bezzeg Vidovszkyak” és a közvetlen közelében élő, nyüzsgő, helytelenkedő, hangoskodó, olykor neveletlenül viselkedő kolozsvári unokák között. Így lassan szállóigévé vált, hogy „ bezzeg Almásfüzítőn hogyan is élnek a bezzeg unokák”.
Aztán következett a felnőtté válás hosszú folyamata, amikor mind nagyobb érdeklődéssel fordultam a családtagok felé. Hála a Laci és a Márta néni szép és kimerítő családi beszámolóinak, mondhatom, ha nem is napirenden, de „évirenden” voltam a magyarországi rokonok életének fontos rezdüléseivel.Kimondhatatlanul örültem és büszke is voltam arra, hogy Komandón meglátogatott. Akkor is és azután is mindig olyan érzésem volt, hogy irántunk érzett szeretete társult a budapesti ember csodálkozásával, hogy vajon itt Erdélyben is, és így, ilyen módon is lehet teljes életet élni. Mi ketten nem beszéltük ki ezeket, ő is visszafogott volt és engem is a gátlásosság jellemzett. De tulajdonképpen az volt a legjobb, hogy sugárzott belőle a szeretet, a gyöngédség.1997-ben először mentünk családostól külföldre. Útban Hollandia felé megálltunk Budapesten, ahol Márta és Laci adott lehetőséget, hogy lakásukban találkozhassunk Mária nénivel Ez is egy nagyszerű alkalom volt érezni a közös gyökér tápláló erejét.Ebben az évben volt az első Juhász találkozó is, amikortól sűrűbbé váltak a találkozásaink. (Hála Tamás és Juhász Laci ötletének). Jó volt az évenkénti néhány napos együttlét, válthattunk pár szót, alkalmam volt sok mindent megfigyelni: Márta szívesen és élvezettel hallgatta testvéreinek, unokatestvéreinek szellemes fellépését, szívből jövően tudott nevetni minden humoros megjegyzésen, láttam milyen jóízűen beszélgetett Judit nénivel, Vikivel, az Ági leányaival, Anikóval, Jutkával vagy Erzsébettel, mindenkit számon tartott, mindenkiről érdeklődött. Hát ennek most vége lett! De remélem az elkövetkező találkozók épp ezért fognak újabb lendületet venni, mert nem tudhatjuk, hogy a „tíz kicsi néger” melyike fog kihullni a sorból.
A jó Isten adjon erőt a gyász okozta fájdalom elhordozásához!Márta néni kezeit csókolom mindenkit szeretettel üdvözlök a Barna és a gyermekek nevében is
Máji
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése