Kondoleáló levelek - 54.

                                                                               Kondoleáló levelek - 54.

                                 

Kedves Laci!

     

Ma kaptuk meg a gyászjelentést. Eddig szótlanok voltunk, magunkba zártuk a veszteség nyomán  érzett fájdalmat. A gyászjelentés a maga nemében csodálatos. Minden benne van ami fontos, amiben hiszünk s ami vigasztalást jelent. Ő igazán “megharcolta a nemes harcot és megkapja az igazság koronáját”, Nagyszerű ember volt, mindenki szerette s nehéz betegségét hősiesen viselte.

      Kalotaszentkirályon még érdeklődtünk Anyukánál  Mártikáról, de akkor nem is sejtettem, hogy ilyen közel van az elválás pillanata, még reméltünk. Neki most bizonyosan jó, fájdalom, szenvedés mentesen, - hitünk szerint -, az Idvezültek társaságában, de itt a földön nagy űrt hagyott maga után. Szerető, derűs, mindenkire mosolygó lénye nagyon fog hiányozni mindnyájunknak, Neked tudom különösen. Anyuka legnagyobb támaszát vesztette el benne.  Olyan anya és nagymama ritkaság számba megy , mint amilyen  Mártika volt, hogy még nagy betegen is állandóan foglalkozott az unokákkal és tanította minden szépre és jóra őket.

      Isten ajándéka voltál Te, Laci Neki, hisz hosszas  betegségében nagy szeretettel és hozzáértéssel álltál mellette és emberileg mindent megtettél a gyógyulás érdekében.

       

         Mártika élete teljes volt, hisz olyan szép családotok van, nagyon szerette és büszke volt a gyermekekre, unokákra. A hivatását is szerette, habár  nem volt neki könnyű a mindennapok terhe.

      Mártika velünk marad a sok sok szép emlék által, amit maga után hagyott s melyek jól megrögződtek bennünk. Kértél, hogy írjunk róluk. Ime.

       Elsö emlékem 1947-böl származik. 12 éves voltam és nagyon büszke, hogy nekem M.O.-on is vannak unokatestvéreim, akik meg is látogattak Kolozsváron, sőt fénykép is készült velük, ezek Feri és Mártika voltak. A boldog együttlét csak pár napot tartott a szeretett Vidovszky nagymamánál, aztán újból talán nyolc év  után találkoztunk, amikor már Gábor is lejött Kolozsvárra. Azóta is mindig úgy éreztem és érzem most is  hogy mi heten  testvérek/unokatestvérek nagyon  közel  vagyunk egymáshoz, még akkor is, ha más más országban élünk s ha most már Feri testvérem után Mártika sincs testileg  közöttünk. Határok választottak  el állandóan, de az élénk  családi levelezésből mindig tudtunk egymásról.

         

      1967 júniusában, mint Trabant tulajdonosok, már Debrecenben is jártunk és megkerestük Mártit az  Egyetemen. Akkor mutatott be nekünk Téged, Boldogak voltunk, hogy összeházasodtatok, azóta Te is a nagy családnak  vagy a szeretett nagyra becsült orvosa, Erzsike néni, Édesanyám s a mi panaszainkkal is foglalkoztál amikor megkerestünk.    

       

    1989 életem legsivárabb karácsonyát, - távol kis családomtól - Ti tettétek Anyukáékkal ill. Keresztanyuval együtt felejthetetlenné.

        Mártika sokszor adott jó tanácsokat az unokákkal kapcsolatban, sokszor segített, hisz annyira remek volt a szakmájában is.  

        Azóta is minden évben jöttek a karácsonyi évi beszámolólevelek, ahol nagy szeretettel számoltatok be a gyermekekről, unokákról. Találkoztunk és kicserélhettük gondolatainkat akárhányszor Budapesten, vagy Leányfalun jártunk, utoljára Dunaalmáson 2012-ben. Ez mind lelki meggazdagodást jelentett számunkra.

          

          Sajnos ez mind már a múlté de mi hálásak vagyunk a jó Istennek örökre, hogy Mártika a mienk is volt, sőt most is még a miénk.

           A jó Isten áldjon meg és örizzen meg Téged  a Tieiddel együtt drága Laci.

         Sok  szeretettel  ölelünk  csókolunk  Zsuzsa, Dóra, Bence, Attila, Bori, Kristóf, Máté, Danival együtt:

          Éva és Laci.      

                                                                                   Stuttgart 2013 szept.27-én